19. fejezet

Soha nem gondoltam volna, hogy a pokolból van visszaút, de Dean az ÉLŐ példa, hogy mégis. Nem tudjuk, hogy hogyan és miként történhetett ez meg, de velünk van, köztünk van, és tényleg ő az! Abban a pillanatban nem is érdekelt más, csak, hogy újra vele lehetek, mindent el is felejtettem, a legkisebb gondunkat is, csak vele foglalkoztam, az se tűnt fel, hogy Damon és Elena felszívódott... Főztem, mostam Dean-re ezen a napon...
- Olyan fura vagy...- jegyezte meg egyszer csak Dean, mire lefagytam, hiszen ő még nem tudja a "nagy hírt"
- Hogy érted?- erőltettem ki a szavakat
- Nem tudom...- vont vállat- Olyan más... Ki vagy virulva... Pedig hallottam Stefan beszélgetését Jeremyvel, és nem úgy tűnik, hogy végtelen boldog idők vannak erre...
- Öhm...- tettem le elé a frissen elkészült pitét, amire felcsillant a szeme- Csak örülök, hogy újra itt vagy, tudod...

- Hát én is... Főleg, hogy a kedvencemet csináltad..- kezdte el enni az édességet, amit csak mosolyogva figyeltem, majd azt, ahogyan sorra szedte a tányérra a szeleteket
Egész nap vele voltam, és nem hoztuk fel ezt az egész poklos ügyet, azonban késő délután ő törte meg az erről a témáról való nem beszélést, mikor már Sam is velünk volt, hiszen az ifjabbik Winchester eltűnt valahová egész napra, amit azért furcsának tartottam, főleg, hogy ilyen többször is előfordult az utóbbi időben.
- Biztos, hogy egyikőtök sem kötött semmiféle alkut, ugye?- tette fel a kérdést Dean
- Tuti...- sóhajtottam fel
- Sam?- pillantott az öccsére
- Biztos- bólintott is komolyan- Próbáltam, de mindegyik démon elutasított... És miután rájöttem, hogy nem tudlak megmenteni... Lilithre kezdtem el vadászni...
- Mivan?!- kerekedtek ki a szemeim- És nem szóltál?! Csak így egyedül el kezdesz hajkurászni egy fődémont?! Kinek hiszed magad, az apádnak?!
- Jó... Tudom, hogy szólhattam volna... De ki voltam, és te is... Na meg a te álla...- kotyogott volna Sam, de egy pillantással elnémítottam, és vette is a lapot szerencsére- Mindegy... Szóval vadászgattam...
- Én meg teljes körű biztonsági gárda alatt voltam, szóval...- forgattam a szemeim- Ennek amúgy sincs semmi értelme, Dean...- sóhajtottam fel, miközben leültem az ágyra
- Aha... Nekem mondod?
- Dean! Az a pokolkutya cafatokra szaggatott!- emlékeztettem- Kiontották a beledet, négy hónapig el voltál temetve! Még, ha meg is tudtál lépni a pokolból, hogy visszagyere...
- Ja... Úgy kéne kinéznem, mint egy kriptaszökevénynek...- bólogatott, miközben leült mellém, és körbenézett a szobában
- Mire emlékszel?- kérdeztem rá
- Nem sokra...- ingatta a fejét- A pokolkutya jól megrágott... Aztán képszakadás... A sírban tértem magamhoz... És...
- És...?
- Szerintem ez egy csúnya bűbáj...- felelte, mire kérdőn pislogtam rá- Látnátok a sír környékét... Mint egy

atomtámadás után... Van ott valami... Valaki jelen van... Nem tudom, ki vagy, mi... De majdnem elsöpört ott, az egyik benzinkúton... Na és itt van ez...- kezdte el levetni az ingjét, majd felhúzta a pólója ujját, majd mikor megláttuk Sam-mel, még inkább eluralkodott rajtunk az értetlenség
Egy hatalmas kéznyom éktelenkedett Dean vállán, olyan volt, mintha bele lenne égve a bőrébe.
- Mi a pokol ez?!- húztam végig az ujjam a sebhelyen
- Talán egy démon... Az húzhatott ki, nem tudom...- rázta meg a fejét Dean, miközben újra ráhúzta a textilt a sebre
- De miért? És hogyan?!- ráncolta Sam is a homlokát értetlenkedve
- Nem tudom, fogalmam sincs...- motyogta halkan Dean, majd elnyomott egy óriási ásítást, így karon ragadtam, és magam után húztam a Sam szobája melletti vendégszobába, és csak ott is szólalt meg legközelebb- Oli...

- Hm?- néztem rá, miközben megágyaztam
- Miért vagy itt?
- Mert Sam idehozott, miután sokkot kaptam, hogy meghaltál...- feleltem csendesen
- A Salvatore-oknál...- sóhajtott- Vámpírok... Olivia... Bogaram...
- Dean!- egyenesedtem ki, hogy a szemébe nézhessek, de még így is magasabb volt nálam- Most ez legyen a legkisebb gondod, jó? Pihenj!- toltam le az ágyra, és egy puszit leheltem az arcára- Jó éjszakát!
A válaszát meg sem várva mentem ki a szobájából, hogy aztán felbaktassak az emeletre a "sajátomba". Damon még sehol nem volt, de valahogy nem is bántam. Most jobb szerettem volna egyedül lenni, magamban a gondolataimmal. Az hogy Dean visszatért, jó, azonban egy újabb gond is, hiszen ki tudja, miféle lény hozta vissza és miért? A másik pedig aggasztott, hogy hogyan mondjam el neki a babát... És mikor?
Az ágyon pihentem, és gondolkoztam ezen az egész Dean visszatért ügyön, mikor Damon lépett be a szobába, és dobta le magát mellém.
- El mondtad már neki?- kérdezett rá azonnal
- Nem...- feleltem neki csukott szemekkel
- Ideje lenne...- jegyezte meg gúnyosan- Lehet, hogy nem egy észlény, de annyira nem hülye, hogy ne jöjjön rá...
- Jó éjszakát, Damon!- fordítottam neki hátat, és próbáltam elaludni, de nem igazán ment, viszont próbáltam úgy tenni, mert semmi kedvem nem volt Damonnel beszélgetni

- Nem tetszik nekem ez az egész...- hallottam meg végül mégis a hangját

- Fogd be, Damon... Ki lesz derítve minden!- morogtam

- Sok sikert...- felelte kissé szarkasztikusan, de nem érdekelt, többet nem is szóltam hozzá

Végül mégis elnyomott az álom, és egészen reggelig fel sem keltem.

Miután kidobott az ágy, egyből összekészülődtem, majd a konyhába mentem, ahol meglepetésemre Dean már ott volt, elég sejtelmesen viselkedett, de mikor rákérdeztem csak annyit, mondott, hogy majd beavat a dologba később. Fogalmam sem volt, miről beszél, de belementem. Aznap sorra olvastunk át minden könyvet, felírást, hogy kicsit közelebb kerüljünk a megoldáshoz, de semmit nem találtunk. 

Éppen hazaértünk a Grillből este, mikor láttuk Samet elhajtani az Impalával.
- Hmm...- néztem a kocsi után értetlenül- Hova megy?

- Mindjárt kiderül...- morogta Dean, miközben az öccsét tárcsázta pár perc után pedig meg is adta a választ- Állítólag hamburgerezni megy....

- Aha...

- De nem baj, így legalább mi is megcsinálhatjuk a tervemet!- jelentette ki, de nem értettem mire célzott

- Milyen terv?

- Megidézzük azt a valamit, ami visszahozott! Ideje szembe nézni vele...

- Ez nagyon hülye ötlet...- vontam fel a szemöldököm

- Nem érdekel... Ez az izé akar valamit... Nem rejtőzhetek el... Vagy megint váratlanul ér, mint a benzinkútnál, vagy beszélünk a fejével...- magyarázta Dean a fejét ingatva, és kérdőn nézett rám, miután befejezte, amire csak bólintottam végül- Szuper... A város mellett láttam egy elhagyatott raktárt... Oda megyünk!

A kérdés már csak az volt, hogyan jussunk oda, mikor Sam elvitte az Impalát. Nem volt más választás,

Damon kocsiját kellett elkérni, amit természetesen nekem kellett véghez vinni, és tudtam, hogy szörnyen nehéz dolgom lesz, de megpróbáltam.
- Nem!- vágta rá a vámpír rögtön, ahogy meghallotta a kérdést- Meg amúgy is! Te nem mész sehova, főleg nem ki tudja milyen lényeket megidézni! Elég világos voltam?

- Nem, apu, bocsi!- pislogtam rá kislányosan, de mégis teli gúnnyal- Kérem szépen a kulcsokat!

- Nem!- jelentette ki újra, majd a whiskey-jével a kezében feltrappolt a hálóba

Mérgesen néztem a Salvatore vámpír után, ás eltökéltem, hogy akkor is elviszem a kocsiját. A dzsekije fent lógott a bejárat mellett, és tudtam, hogy a kulcsot abban tartja. A lehető legcsendesebben próbáltam kivenni a kabát zsebéből, de a végén kicsit megcsörrent a fém tárgy.
- Fenébe!- szisszentem fel, majd gyorsan kikaptam a kulcsot, és a kint ácsorgó Deanhez rohantam- Izzítsd a kocsit, de gyorsan!- dobtam át neki a tárgyat, majd felpillantottam a háló ablakára, és meg is pillantottam a dühtől izzó Damon-t, de mire leugrott onnan, már Dean rég a gázra taposott- Ezért mit fogok kapni...- sóhajtottam fel
- Próbáljon csak meg akár csúnyán nézni rád...- horkant fel Dean- Biztos, hogy karót kap a szívébe...

Nem szólaltam meg, csak kibámultam az ablakon, és figyeltem, ahogy elhagyjuk a házakat, és kiérünk a város szélére. Ahogy odaértünk a raktárhoz, Dean kivette a hátsó ülésről a táskát, amit megpakolt tele minden hasznos holmival, majd bementünk a helyiségbe, és munkához láttunk. Különöző szimbólumokat festettünk fel mindenhova, a legfontosabb dolgokat előkészítettük.

- Na?- álltam Dean mellé, mikor én végeztem

- Só, vas, ezüst, és a démonölő tőr...- mutatta sorra a dolgokat, ahogy mondta- Ezekkel kinyírhatunk bármit, amiről hallottunk...

- Ez akkor sem jó ötlet...- ráztam meg a fejem

- Mondtad már párszor...- vont vállat- Kezdhetjük?- kérdezte, majd bólintottam, és latinul kezdett el beszélni

Fél óra is eltelt, majd egy, de semmi sem történt, sehol nem volt semmi és senki, azonban már megszólaltam volna, hogy lépjünk le, mikor hirtelen túlságosan is feltámadt a szél, és abban a pillanatban Dean mellett teremtem... Mígnem a raktár hatalmas ajtaja szétnyílt, és belépett rajta Dean "megmentője"... Mikor megláttam, azt hittem, csak képzelődök, de nem így volt...