2013. június 13., csütörtök

8. fejezet


Álmok... De mik is azok az álmok? Véleményem szerint mi más lehetne az álom, mint annak megismerése, ami bennünk van? Nem igaz? Hiszen az álmok valamilyen szinten az elfojtott vágyainkat mutatják. Én imádok álmodozni, ébren, alva... Mindenhogyan. Egyszerűen egy álmodozó lány vagyok, akinek rettenthetetlenül sok álma, és vágya van...
Nagyokat nyújtózva nyitottam ki a szemeimet. A napsugarak cirógatták a bőrömet, ami szörnyen jól esett, de aztán oldalra pillantottam pont ugyanúgy, mint az éjszaka közepén, viszont most nem találkoztam a gyönyörű, kék szempárral... Kicsit talán rossz is volt, hogy nincs itt. Nem tudtam eldönteni, mit érzek. Mindenféle gondolatokkal a fejemben, keltem ki az ágyból, hogy aztán a fürdőbe menjek. Fáradtan  nyomtam le a kilincset, és léptem át a küszöböt a lábamat bámulva. Viszont amikor felemeltem a tekintetem, megtaláltam azt amit pár perce hiányoltam. A kék szempár gazdája éppen az ingét vette le magáról. Hirtelen megszólalni sem tudtam, csak legeltettem a szemeim Damon izmos felsőtestén.
- Hahó, Ms. Vadászkisasszony...- integetett a szemeim előtt a vámpír, amivel sikeresen vissza is rántott a valóságba
- Hogy? Mi? Ja... Bocsi... Öhm... Nem tudtam, hogy itt vagy...- hebegtem, habogtam, de a pillantásom még mindig a testén időzött
- Olivia...- sóhajtott fel Damon
- Igen?- pislogtam rá nagy szemekkel
- Ha annyira tetszik, csak mond meg!- vigyorodott el, amitől szószerint elolvadtam egy helyben
Idegesen felnevettem. Nem hiszem el, hogy ennyire feltűnő voltam. Inkább nem szóltam semmit, csak fogtam magam és 360 fokos fordulattal indultam meg kifelé a fürdőből, azonban Damon hirtelen előttem termett, és az egyik tenyerét lágyan az arcomra helyezte, úgy nézett a hatalmas, kék szemeivel, amikkel egyszerűen rabul ejtett. Elég volt ennyi, hogy minden mást kiverjek a fejemből, és csak rá tudjak fókuszálni.
- Miért... Miért vagy itt nekem szinte állandóan?- suttogta halkan Damon, miközben a fejéhez emelte a mutatóujját- Hm...?- váltogatta a tekintetét a szemeim és az ajkaim között, miközben a távolság közöttünk egyre csak csökkent, majd végre megcsókolt, amit nem tudtam nem viszonozni
Szenvedélyes hévvel kezdtük el falni egymás ajkait, miközben reflexszerűen szép lassan megszabadítottuk egymást a felesleges ruhadaraboktól. Az eddiginél is nagyobb vágy öntött el így, hogy éreztem őt mindenestől. A testemet forróság öntött el, minden egyes négyzetcentimétere bizsergett Damon érintéseitől, simogatásaitól, csókjaitól. Szép lassan az ölébe kapott és visszavitt a szobámba, ahol az ágyra tett, és felém kerekedve folytatta tovább a kényeztetést. Halk, egyenletes sóhajok, nyögések hagyták el a számat, ahogy megéreztem magamon a kezeit, ajkait, és mikor végre magamban éreztem, az felért magával a mámorral. Teljesen elveszítettem a fejem, átadtam magam Damonnak, az élvezetnek. Egész délelőtt csak neki éltem, ő pedig megadta a boldogságot, amit nem egyszer viszonoztam is neki. Végül dél körül zihálva hajtottam a fejem mellkasára, próbáltam kicsit megnyugodni, miközben ő a hajamat cirógatta, és egy-egy puszit adott néha.
Néma csendben feküdtünk egymás mellett, mikor csengetésre kaptam fel a fejem. Tudtam, hogy Elena nincs itthon, így nagy nehezen, de kikeltem a vámpír mellől, magamra kaptam az ágy végében heverő farmeremet, és hozzá Damon ingét, és lefutottam a bejáratig. Kicsit megigazítottam a hajam, majd feltártam az ajtót.
- Végre, hogy kinyitod!- csörtetett be mellettem Dean
- Igen... Neked is...- csuktam be az ajtót szemforgatva- Mit keresel itt?!
- Téged...?!- fordult felém, majd észrevette az öltözékem, és felvont szemöldökkel nézett rám- Ez mi?
- Mi mi?
- Az rajtad...
- Ezt úgy hívják, hogy ruha, gyökér!
- Ha nem te lennél, most megütnélek...- sóhajtott fel Dean- De kinek a ruhái?! Mert, hogy nem a tiéd, az biztos!
- Aztaaaa... és miből jöttél rá, nagyokos?!
- Nyugi, Dean... Ő nő... Nőt nem verünk... Ő Oli... Olit nem verjük...- nyugtatta magát lehajtott fejjel, majd felnézett- Csak azért jöttem, hogy megnézzem, egyben hazaértél-e tegnap azzal a...
- Azzal a...?- jelent meg Damon a lépcsőfordulóban félmeztelenül, és Deannek egyből leesett a tantusz, csak úgy kapkodta a fejét kettőnk között, majd hozzám fordult
- Te lefeküdtél vele?!- morogta nekem, hogy csak én halljam, totál megfeledkezve arról, hogy Damon vámpír
- Igen... Lefeküdt velem...- adta meg a választ helyettem Damon
Dean szúrós szemekkel pillantott fel rá, de újra rám emelte a tekintetét, elővette a telefonját, valamit pötyögni kezdett rajta, majd felém mutatta.
"Délután 5kor gyere a motelba..."
Miután elolvastam, bólintottam, Dean pedig fogta magát, és kitrappolt a házból hangos ajtócsapódást követően. Hosszan néztem a volt szerelmem után, és bűntudat fogott el. De miért?! Hiszen Dean a múlt... Megbántott, nem is egyszer, és én lezártam a vele történt időszakot. Akkor most miért emészt fel ez az érzés?!

2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia Klausz <3
    Bocsi, hogy mostanában nem írtam komit csak kicsit lemaradtam az olvasással, de jöttem is pótolni :D Egyszerűen fenomenálisra sikeredett mindegyik, mint mindig :D
    Sokat nevettem azon, ahogy Olivia próbálja kordában tartani a fiúkat :D A vadászatot meg egyszerűen imádtam, ez az egyik kedvenc részem :) Örülök, hogy Damon és Olivia között egyre jobban alakulnak a dolgok és látni, hogy a vámpírnak is mennyire fontos lett a lány. Kíváncsi vagyok, hogy Dean mit is akar pontosan. És, hogy a lány vajon még mindig szerelmese a belé vagy egyszerűen csak nem tudja őt elfelejteni, ami lényegében majdnem ugyan az.
    Siess a frissel, mert már most alig várom :D
    Puszi

    VálaszTörlés