Furcsa dolog színt vallani. Évekig titkolsz valamit, hazudsz, hogy ne derüljön ki, és mindez hiába, ha le kell leplezned végül saját magadat. Ez várt rám reggel, felfedni a valós kilétemet az unokahúgom előtt. Nem ez volt a célom, de egy bizonyos Damon Salvatore rám erőltette... Nehezen, de belementem, viszont eltökéltem, hogy cserébe én is faggatózni fogok, ha nm kapok válaszokat, elmegyek, hiszen Damon csak megemlítette ezt a Klaus-t az éjjel, semmi száz százalékos információt nem közölt.
- Jó reggelt, Napsugár...!- riadtam fel hajnalok hajnalán az ajtó kicsapódására, valamint Damon törtetésére- Ideje levenni az álarcot, hopp-hopp!- sürgetett
- Még csak hajnali 6 óra van...- dünnyögtem a takaró alól, miután rápillantottam az ébresztőóra kijelzőjére
- Üngyömbügyörős, egyetlen aranyvirágszál...- gagyogott Damon- Kelj fel de azonnal, vagy én húzlak ki az ágyból!
- Hajrá...- temettem a fejem a párnámba, azonban hirtelen két kart éreztem a testem köré fonódni, majd fél percen belül a nappaliban találtam magam- Mi a...- pislogtam nagyokat, és Damon önelégült képével találtam szembe magam- Dögölj meg, Salvatore!- vágtam hozzá a kanapéról az egyik díszpárnát
- Jó regg...- lépett be Elena vidáman, de aztán a torkán akadt a szó- Oli... Kicsit alul vagy öltözve, nem...?- mutatott a kis pólóból és egy franciabugyiból álló pizsamámra, mire én Damonra emeltem a szúrós tekintetem, de ő csak vigyorogva emelte fel a kezét, hogy ő aztán semmiről sem tehet
- Dögölj meg!- morogtam neki még egyszer
- Az unokanővérednek van egy bejelentenivalója...- dobta le magát a vámpír a kanapéra, mint aki jól végezte dolgát
- Hm?- nézett rám Elena értetlenkedve
- Öhm...- vakargattam idegesen a tarkómat, azt se tudtam, hogy álljak neki a mondandómnak, csak úgy nem bökhetem ki, hogy "Hé, vadász vagyok, és igazából azért jöttem, hogy kinyírjam a pasid, meg a bátyját, de már nem ők a célpontom..."- Nos... Szóval, tudod... Nem igazán az vagyok, aki...
- Ő egy vadász, aki mindenféle természetfeletti lényt gyilkolászik...- hadarta el helyettem a Salvatore testvér, és felnézett rám- Ez olyan nehéz?
- Esküszöm, kinyírlak...- sziszegtem fogcsikorgatva
- Hogy mivan?- szólalt meg Elena nagy nehezen, mire vissza is fordultam hozzá, és leültettem a fotelbe
- Sajnos, ez az igazság... Inkább elmondok mindent...- vettem egy hatalmas levegőt, és az elejéről mindent elmeséltem töviről, hegyére, hogy miért lettem az, ami lettem, miért csinálom ezt, miért jöttem ide, mindent
Elenának kellet jó pár perc, hogy feldolgozza a hallottakat, de megértettem, valószínűleg én is így reagálnék a helyében, főleg, hogy az elmúlt időkben több dolgot is így kellett megtudnia.
- Hát ez egyre jobb lesz...- szólalt meg végül csendesen- De végülis... Jobb később megtudni, mint soha... Mennem kell suliba...- pillantott rá az órájára, majd egy puszi után a kijárat felé igyekezett- Majd jövök órák után. Sziasztok!
Csend borult a nappalira, karba tett kezekkel topogtam a dohányzóasztal előtt állva, Damon pedig csak az egoizmustól duzzadó vigyorával nézett ki a fejéből. Mikor láttam, hogy szóra is nyitja a száját, inkább fogtam magam és faképnél hagytam, bezárkóztam a szobámba...
Egy hét telt el az Elenának tett vallomásom óta, és nagyjából minden rendben volt. Végre beavattak a dolgokba, de most ezek voltak a legkisebb bajaim, ugyanis eltökéltem, hogy meg fogom menteni Deant, nem fogom hagyni, hogy csak úgy meghalljon. 7 napon keresztül kutattam, hogy egy ilyen alkut mivel lehetne megsemmisíteni, de semmit nem találtam, viszont nem adtam fel, és nem is fogom.
Egyik nap a nappaliban olvasgattam ezzel kapcsolatban a laptopon, körülöttem kismilliónyi könyvvel, mikor is Damon telepedett le mellém.
- Mit csinálsz?- kíváncsiskodott belenézve a gépembe, de lehajtottam, nem szerettem, ha a dolgaimba belekotnyeleskednek
- Olyat, amihez semmi közöd- löktem el a fejét
- Oh, Miss. Titkolózó Vadászkisasszony... Én kérek elnézést- állt tovább a szemeit forgatva, így újra egyedül maradtam
Az egyik könyvet vettem a kezeim közé, amiben már találtam pár információt bizonyos pokolkutyákról, gondoltam ha ennyi van, lesz több is, de még csak lapozni sem volt időm, ugyanis megcsörrent a telefonomon, mégpedig a kijelzőn Dean nevével villogva.
- Na mi az, Winchester?- emeltem a fülemhez a készüléket
- Neked is szia, Sommers...- láttam magam előtt, hogy fintorog, de aztán rá is tért a lényegre- Te tudtál arról, hogy drága jó apáinknak volt egy raktárhelyisége Petersburgben?
- Öööhmm..- gondolkoztam el- Nem, nem rémlik...
- Remek... Ugyanis nemrég rabolták ki. Esetleg nem jönnél ide? Mi már itt vagyunk.
- Mégis hogyan menjek oda? Gyalog?!
- Egy órányira van Mystic Falls-tól, találd ki! Szia!- bontotta a kapcsolatot Dean, én pedig ledobtam magam mellé a mobilomat, és gondolkozni kezdtem, végül egy ember jutott eszembe, aki segíthetne
Odébb tettem a laptopot, megigazítottam magamon a ruhámat, és hatalmas mosolyt az arcomra öltve kisétáltam a konyhába, ahol Damont a konyhapultnak támaszkodva találtam. Úgy nézett rám, mint aki már várta, hogy oda érjek.
- A válaszom: nem- előzött meg a kérdésem feltevésében
- Damon, kérlek!- néztem rá hatalmas szemekkel
- Nem!- Kérlek, kérlek, kérlek!
- Nem!
- Damooooon!- pislogtam rá a szomorú kiskutya tekintettel
- Ez nem hat meg...
- Jó, akkor megyek gyalog!- vágtam be a sértődöttet, és visszacsörtettem a nappaliba, hogy összepakoljam a könyveket meg a laptopot- Beképzelt, mindig csakén csakén csakén csakén pasi... Fújj, de gyűlölöm. Arrogáns, önimádó, pszichopata idióta! Szakadna ketté! Szakadna rá a mennybolt! Vinné el az ördög!- zsörtölődtem
- Mindent hallok!- kiabált be utánam a konyhából Damon
- Reméltem is!- dünnyögtem, majd Damonos hangon utánozni kezdtem- "Mindent hallok!"
- Te direkt húzod az agyam?- szólt ki újra a konyhából
- "Te direkt húzod az agyam?"- ismételtem grimaszolva
- Öltözz!- száguldott ki a nappaliba a vámpír a kezembe adva a kabátomat
- Minek?
- Megyünk Petersburgbe- forgatta a szemeit fintorogva
- Nyertem!- boxoltam bele a vállába vigyorogva, de ő csak szúrós pillantásokkal válaszolt, így felszaladtam az emeletre a holmimért
A legszükségesebb dolgokat bepakoltam a táskámba, magamra kaptam a kabátomat, és már mentem is vissza Damonhoz, akivel elmentünk a Salvatore-villáig, hiszen a kocsija ott volt. Jobbnak láttam nem szólni hozzá, ezért inkább magamhoz vettem pár papírt a táskámból és olvasgatni kezdtem őket, azonban a kezeim közé akadt egy, amin egy dalszöveg állt. Jobban mondva, csak pár sor belőle. Azonnal eszembe jutott, mikor írtam ezeket. Pár hónappal azelőtt, hogy meghalt apa.
A gitárommal a kezemben üldögéltem a motelszoba ágyán, és egy dalt próbáltam összehozni, de egyszerűen nem jött az ihlet, "írói válságba" kerültem, ahogyan mondani szokták. Még percekig pengethettem céltalanul a húrokat, mikor kinyílt az ajtó, és az édesapám lépte át a küszöböt.
- Pakolj Olivia, mindjárt továbbmegyünk!- dobta le a kabátját a másik ágyra
- Remek- dünnyögtem az orrom alatt, miközben még mindig a gitárral babráltam
- Jólvan!- feleltem hangosabban az előzőnél, de még mindig nem tettem eleget apám kérésének
- Olivia Sommers!- kapta ki a hangszert a kezemből- Most rögtön állj neki, vagy a kettétöröm ezt a szart!
- Vete a la mierda!*- pattantam fel mérgesen, spanyolul káromkodva, és idegesen kezdtem el bedobálni a holmijaimat a táskámba, miközben apa fogta a telefonját, kiment, és pár perc múlva hallottam, hogy elhajt a kocsival, tudtam, hogy most legalább egy órát megint egyedül leszek
Kihasználva a nyugalmat, újra a kezembe vettem a még édesanyámtól kapott gitárt, és játszani kezdtem, majd közben a szöveg is megszületett a fejemben. "Y esta soy yo. Y esta soy yo. Y esta soy yo. Y esta soy yo. (És ez vagyok én......4x) Dicen que soy un libro sin argumento (Azt mondják egy könyv vagyok tartalom nélkül) Que no sé si vengo o voy (Hogy nem tudom, jövök-e vagy megyek) Que me pierdo entre mis suenos (Hogy elveszek az álmaim között)" Még az első rész végéig sem jutottam el, mikor kinyílt újra az ajtó, és ismét belépett rajta apa.
- Hát ezt nem hiszem el- sóhajtott fel szemforgatva- Indulás!
Fintorogva tettem el a gitárt, majd fogtam magamhoz a táskámat, és léptem ki a motelszobából. Elegem volt ebből az életből, elegem!
Nagyokat sóhajtva bámultam ki az ablakon. Az az igazság, hogy próbáltam visszatartani a könnyeimet. Rájöttem, hogy az utolsó hónapokban nagyon gonoszan bántam az apámmal, és hatalmas bűntudat nyomta a szívemet, főleg, hogy rájöttem, egy csomó mindenben igaza volt.
- Mi nyomja kicsi szíved?- sóhajtott fel unottan Damon mellőlem
- Hagyjuk...
- Hát jó- vont vállat, és újra az útra figyelt
- Me pierdo entre mis suenos...- szólaltam meg csendesen- Mivan?- nézett rám a vámpír felvont szemöldökkel
- Elveszek az álmaim között... Lényegtelen- legyintettem- Csak... Apa mindig ezt mondta... És most jöttem rá, hogy igaza van... Hagyjuk!- egyenesedtem ki, hiszen elhagytuk a Petersburg elejét jelző táblát
A zsebemből előhalásztam a telefont, és Deant kezdtem el tárcsázni, hogy mi a raktárhelyiség pontos címe, majd amint megvolt, oda is hajtottunk Damonnal. Már messziről láttam, hogy Dean húzza a száját látva, hogy kivel jöttem, de nem érdekelt. Egyrészt, mert azt mondta, hogy találjam ki, hogyan jövök ide, másrészt én bírtam Damont, akármennyire is egy ellenszenves alak volt.
- Most komolyan... Mást nem tudtál kiötleni?- lökte el magát Dean az Impalájától, és védelmezően átkarolta a vállam
- Ezt láttam a legjobb, és leggyorsabb megoldásnak- emeltem le magamról a kezét
- Nyugi, haver, egy kicsit sem kóstoltam meg- szállt ki Damon is az autóból
- Mielőtt elkezditek, fejezzétek be! Inkább menjünk be!- böktem a fejemmel a raktár bejáratára, és Sammel karöltve előre mentünk
Belépve a helyiségbe, sötétség tárult elénk, így a zseblámpákért nyúltunk, minekutána hatalmas polcok sora került a szemünk elé tele mindenféle holmival. Sorra néztük végig az összes polcot, de rá kellett jönnünk, hogy itt célirányosan azért jöttek, ami kellett nekik, és ezt a raktár egyik eldugott sarkába találtuk ki, mi is volt az. Az egyik átokdoboz eltűnt a sok közül.
- Húúú, és most mi lesz? Átok sújtja a földet?- nevetgélt gúnyosan Damon
- Olivia, ha te nem vered agyon, én teszem meg...- morgott nekem fogcsikorgatva Dean
- Nem hiszem el, hogy már megint kezdik...- forgatta a szemeit Sam- Kint láttam egy közterületi kamerát, megyek megszerzem a felvételeket...- ment ki a raktárból
- Olyanok vagytok, mint a gyerekek! Nőjetek már fel!- vágtam tarkón mindkettejüket, majd kiviharoztam Sam után
A délelőtt folyamán sikeresen megszereztük a kamera felvételeit, és szerencsésen el is jutottunk azokhoz, akik csak úgy elsétáltak az átokdobozzal. Egy régi építésű emeletes ház előtt parkoltunk le a két kocsival, majd felmentünk a 3. emeletre. Kopogtatás után egy eléggé unszimpatikus férfi nyitott ajtót, aki mellett a feltételezett társa is megjelent.
- Helló! Úgy hiszem van maguknál valami, ami a miénk...- vágott bele a közepébe Dean, amire a a lakók válasza egy egyszerű ajtó becsapás volt az orrunk előtt- Hát ez nem volt szép...- sóhajtott fel, és felém fordult- Olivia?
- Ezer örömmel- húztam egy mosolyra a szám, majd vett egy kisebb lendületet és berúgtam az ajtót, és beléptem a lakásba- És most ide a dobozzal!
- Mi... Mi... Miféle dobozzal?
- Mondjuk azzal ott...- mutattam az asztalon lévő kis tartóra, mire a két férfi pillantása is odavetődött, miközben idegesen nézegettek egymásra
- Öhm.. Az nyitva van...- jegyezte meg Damon- Akkor most elszabadult a földi átok?
- Fogd már be!- pisszegtem le, de jobban megnézve a dobozt tényleg nyitva volt- Ilyen nincs...
- Idióták?! Kinyitották?!- szakadt el a cérna Dean-nél, miközben a jobb oldali, kopasz pasit a falhoz szorította fegyvert szegezve a homlokához- Mi volt benne, mi?! Mi volt a dobozban?!- üvöltözött, miközben a pasi az asztal másik felére mutatott
- Egy nyúlláb?! Egy szaros nyúlláb?! Egy Stefan-féle desszert miatt vagyok itt?! Olivia!- csattant fel Damon, de időm sem volt vele foglalkozni, ugyanis a kopasz férfi, hirtelen leterítette Deant, így a társa is akcióba lendült
Dean fegyvere kiesett a kezéből, ami balszerencsmódra el is sült, a golyó pedig falról, falra, radiátorról, padlóra pattogott, mígnem a falban ért célba, ahol egy perce még a kopasz férfi feje volt. A fegyverért futottam, de a barna hajú pasas megelőzött, majd rám is vetette magát, fogalmam nincs, mi volt velem, de akárhányszor igyekeztem megütni, egyik sem talált, a következő pillanatban pedig már csak a fojtogatást éreztem a nyakam körül. Oldalra pillantva láttam, hogy Sam gyorsan összeszedi a nyúllábat, majd hihetetlen erővel leráncigálta rólam a pasit, aki aztán repült is szó szerint a sarokba.
- Egy tapodtat sem!- bukkant fel a kopasz Samnek szegezve Dean pisztolyát- Ide a nyúllábbal, vagy esküszöm lelőlek!- még ki sem mondta, már húzta meg a ravaszt, de a fegyver nem sült el
- Ezt neked!- vágtam fejbe egy üveggel, és össze is esett
Értetlenkedve néztünk hárman egymásra, hogy mi lehet ez a nagy felhajtás a nyúlláb körül, bár volt egy tippem. A csendet egy halk kuncogás törte meg az ajtóból. Hátranéztem, és Damon az ajtófélfát támasztva vigyorgott.
- A nagy vadászok!- nevetett fel- Két ilyen senkivel nem tudtok elbánni...
- Megöllek!- rontottam neki egy, az asztalból letört fadarabbal és belemártottam a gyomrába- Elegem van belőled Salvatore!- húztam is ki belőle a fát- Még egy beszólás, és nem úszod meg ennyivel!
- Jó.. Rendben...- nyögte, majd inkább leindult a kocsijához
Dean csak széles mosolyra húzta a száját, majd kitolva a lakásból engem és Samet, mi is lementünk. Damon az autónak támaszkodva várt ránk.
- Most már végeztünk?- grimaszolt egykedvűen
- Még csak most kezdjük!- kacsintottam rá egy félmosollyal az arcomon, és beszálltam a kocsijába- Indulhatunk! Éhen veszek!
Deanékkel megbeszéltük, melyik étteremben találkozunk, majd elváltak útjaink, és egyenesen ahhoz a gyorsbüféhez hajtottunk Damonnal. Először úgy volt, hogy megvárjuk kint Deanéket, de csak nem értek oda Winchester fiúk, így bementünk és leültünk az egyik ablak melletti asztalhoz. Éppen beszélgetni kezdtem volna a Salvatore testvérrel, mikor hirtelen az ablaknál Dean jelenet meg a szívbajt hozva rám, és pár kaparós sorsjegyet lebegtetve a feje fölött integetett be az étterembe, pár perc múlva pedig az öccsével együtt be is jöttek, de el se jutottak az asztalig, ugyanis egy "fesztivál" közepébe csöppentek, jobban mondva ők voltak az 500. vendégek.
- Háháháháááá! Ilyen nincs! ingyen kaját kapunk!- ült le hozzánk Dean örömködve- És ez még nem minden! Ezekkel...- tette le elém a sorsjegyeket- Nyertünk 15000 dollárt!
- Mivan?!- kerekedtek ki a szemeim
- Hála ennek...- ült le Sam is az asztalhoz, és a kabátja zsebéből megmutatta a nyúllábat- Beszéltem Bobbyval... Ha nálad van, mindenben szerencséd lesz... Viszont, ha elhagyod az ellenkezője történik, de komolyan, és az ember egy héten belül kipurcan...
- Érdekes...
- Szarok rá! Ingyen kaja plusz 15000 dollár! kell ennél több?!- fejtette ki a véleményét Dean tömött szájjal
Csak a fejemet ingattam a viselkedésén. jellemző volt ez rá, hát persze. Körülbelül 10 perce üldögélhettünk ott, mikor az egyik pincérnő jött újratölteni a kávés csészéket, de mikor Samnek öntötte a forró italból, mellé öntötte. Utáltam az ilyeneket. Ha valaki nem ért valamihez, ne csinálja azt.
- Szóval Sam... Mihez kezdesz ezzel a hatalmas nagy szerencsével, ami most az öledbe pottyant?- kérdeztem tőle, miután a pincérnő elment
- Szerintem hagyjuk ezt most...- mosolyogva vette magához a csészéjét, de az megbillent és a kávé az ölébe burult, ami következtében Sam fájdalmas kiáltással ugrott fel, fellökve ezzel az arra járó pincért, aki egy teli tálcát tartott a kezében
- Ez lenne a szerencse?- nevette el magát Damon halkan, mire Sam a zsebéhez kapott
- Üres...
- Az a kis hülye szuka...- jutott eszembe a pincérnő, és már indultam is a kijárat felé a többiekkel, de kint Sam futás közbe elég csúnyán orra esett- Ahw... Sam... Most jön a pechszéria?!
És így is történt, balszerencse balszerencse hátán érte Samet, de viszont szerencsénkre Bobby megtalálta a módját, hogyan lehetne megtörni az átkot, valamint a nő kilétére is rábukkant.
-... két óra innen kocsival...- közölte Dean- Én elmegyek, Sam te maradsz, Olivia, te pedig vigyázol rá... És te meg...- pillantott Damonra- Csinálj, amit akarsz...
- És mondd csak okoska, azzal a kocsival akarsz begurulni a nőhöz amit már ismer...? Hogy ha meglát, készülhessen a "támadásodra"?- támasztotta meg a motorháztetőt Damon karba tett kezekkel, Dean pedig csak bambán pislogott
- Oké, ide a kulcsokat...!- tartotta a kezét végül Damonnak
- Megvesztél, ember?! Azt hiszed csak úgy rád bízom a kocsimat?!
- Menjetek ketten...- vetettem fel kislányosan az ötletet
- Mivan?!- kaptam meg két oldalról az egyöntetű választ, de én csak a szemeimet forgattam
- Jobb, ha nem mész az Impalával, Dean... Viszont Damon elvihetne...
- Ahj... Nem bánom... De... Egy rossz szó vagy mozdulat...
- Nyugi, tigris- szállt be a kocsijába Damon- Na, mi lesz már...?
Dean morogva ugyan, de végül beült Damon mellé az autóba, és amint becsukta az ajtót, már el is hajtottak, mi pedig Sammel a közeli motelbe mentünk. Mivel már estére járt az idő, úgy döntöttem, elmegyek valami vacsoráért kettőnknek, de előtte kellően leszögeztem Samnek, hogy amire leült székre, még véletlenül se keljen fel róla, ne csináljon semmit, mert ki tudja, mikor és hogyan éri utol megint a balszerencse. Abban a hitben is léptem ki a szobából, hogy semmi sem fog történni, azonban ahogy visszaértem, és átléptem a küszöböt, rögtön megtapasztaltam, hogy itt bizony baj van. Egy kar csavarodott a nyakam köré, majd annak tulajdonosa az egyik fotelig ráncigált, Sam pedig megkötözve ült a szoba közepén , és az engem taszigáló férfi társa bájcsevegett vele valami olyasmiről, hogy Sam miatt nyílt ki a Pokol kapuja, és hogy biztos az ő ötlete volt, vagy valami ilyesmi.
- Már nem azért, de kik maguk?!- szólaltam meg végül a fotelből
- Neked nem adtunk beszédre engedélyt!
- Nem is kértem!- vontam vállat gúnyosan vigyorogva, mire már lendült is volna az ember keze, de hirtelen összeesett, és mögüle Dean vigyorgott rám, aki egy távirányítóval találta így fejbe- Nyugi, bogaram... Ez a szerencsenapom!
Értetlenkedve pislogtam rá, majd ugyanígy néztem végig, ahogy elbánik a másik fickóval is.
- Aha...- grimaszoltam- Te vagy Batman....
Ő csak vállat vont, majd kikötözte Samet, és végre valahára elpusztíthattuk ezt a nyúllábat, minekutána indulhattunk vissza Mystic Fallsba, igaz én az utat végigaludtam Damon mellett, arra sem keltem fel, hogy hazaértünk, és azt sem tudom, hogy kerültem be az ágyamba, azonban a hajnal közepén zihálva ébredtem fel, alig jutottam levegőhöz. Megint ugyanaz az álom volt, egyszerű, de mégis ijesztő: fekszek az ágyamban, majd hirtelen egy ballonkabátos férfi áll felém, és csak bámul. Nem csinál semmit, csak néz... Hetek óta mindig, minden este előjön ez az álomkép, és nem tudom megérteni, hogy mit akar ez jelenteni, nem megy.
- Minden rendben van?- támaszkodott fel mellettem Damon, amin azért kicsit meglepődtem- Persze, csak... Rosszat álmodtam... De te mit keresel itt?
- Behoztalak, mikor hazaértünk, és ahogy letettelek az ágyadba, a vállamon maradt a fejed... Nem akartam, hogy felébredj, így maradtam...- vallotta be a kék szemeivel engem pásztázva
- Értem... Hát köszönöm...
- Semmiség...- vonta meg a vállát- Most viszont próbálj meg visszaaludni
Bólintottam, és pár percen belül ismét elnyomott az álom, de most jobb álomföldre kerültem. A színpadon álltam több ezer ember előtt, és mind az én nevemet skandálta... Híres voltam, és szerettek az emberek...
*Vete a la mierda!- Menj a p...ába!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése