16. fejezet

Könnyáztatta szemekkel próbáltam elaludni aznap este, de teljesen sokk állapotban még mindig a kapott hír miatt, és Damon miatt is.
Miután a vámpír elviharzott, jobbnak láttam nem utána menni, úgy gondoltam majd másnap beszélek vele, ha egy kicsit megnyugodott, már amennyire egy ilyen hír hallatán meg lehet. Végül mégis elnyomott az álom, hiszen reggel arra keltem, hogy az ablakon beszűrődő napsugarak simogatják a bőröm. Fáradtan nyitottam ki a szemeim, és reméltem, hogy ez az egész tegnapi dolog csak egy rossz álom volt, ám mikor kikeltem az ágyból és megláttam a Damon által előző este szétszórt papírokat, tudtam, hogy nem álmodtam, nagyon is a valóság volt. Most mégis mit csináljak? Annyi minden megfordult a fejemben. Lelépjek, és próbáljak megállni a lábaimon egyedül egy gyerekkel? Maradjak itt, és kényszerítsem rá Damont az apaságra? Vetessem el a babát? Nem tudtam, mihez kezdhetnék, vagy kitől kérhetnék segítséget.
Komótosan vettem elő valami ruhát, amit fel is vettem, majd megmosakodtam, és nyúzottan mentem le a konyhába. Jeremy és Elena már suliban voltak, így egyedül reggeliztem meg, és üldögéltem a konyhában gondolkozva. Hirtelen bevillant valami. Jobban mondva valaki, és veszettül kaptam a telefonomért, hogy egy üzenetet pötyögjek az illetőnek. Miután elküldtem azt, idegesen vártam a visszajelzését, azonban azt nem kaptam, viszont az ajtón 10 perc múlva kopogtak. Gyorsan mentem is kinyitni, amikor is Elijah-val találtam szembe magam.
- Olivia...- biccentett mosolyogva- Találkozni szerettél volna. Itt vagyok.

- Elijah- sóhajtottam fel megkönnyebbülve, majd kitártam neki az ajtót- Igen, gyere be!
Az ősi ismét bólintott egyet, majd belépett, és végül a konyhába mentünk. Megkínáltam innivalóval is, de aztán csak csendben ültem vele szemben. Nem tudtam, hogyan is kezdhetném a mondanivalómat.
- Miről szerettél volna beszélni?- kérdezett rá végül Elijah
- Hát...- vakartam meg idegesen a tarkómat- Te ugye már nagyon régen élsz vámpírként... Egyik legidősebb vagy közülük...
- Ez így igaz...
- Szóval...- köszörültem meg a torkom idegességemben- Hallottál már olyanról, hogy egy vámpír szóval... izé... megtermékenyített bárkit is? Akár fajtájabelit, akár embert...?
- Hmm...- gondolkozott el Elijah- Ilyenről nincs tudomásom. Mi, vámpírok nem tudunk gyermeket nemzeni...
- És még véletlenül sem fordulhat elő?
- Kétlem- ingatta meg a fejét, mire én egy hatalmas adag levegőt kifújva, könyököltem az asztalra- De miért érdekel ez téged, Olivia?
- Elijah...- néztem rá könnyes szemekkel, és nyeltem nagyot- Én... Terhes vagyok!
- Ez remek!- mosolyodott el- Akkor szabad gratulálnom?
- Elijah, Damon Salvatore az apja!- egészítettem ki a mondatomat, és az Ősi arcát elnézve, nagyon is meglepődött
- Az nem lehet...
- Pedig nagyon is! Rajta kívül senkivel... Na, érted...- makogtam zavaromban, de ős csak bólintott- Nem tudtam kihez fordulhatnék... Hogy történhetett ez?!
- Fogalmam sincs, kedves- láttam rajta, hogy elgondolkozik- Hogy fogadta a hírt Damon?
- Kiborult... Totálisan... Amit nem csodálok... És azt se, ha nem fogadja el, megértem... De most mit csináljak?! Meg milyen lesz a gyerek? Fél ember, félig vámpír?- tettem fel sorra a kérdéseket
- Megtaláljuk a válaszokat, Olivia. Ígérem!- nyugtatott meg az ősi vámpír- Addig is van kire támaszkodnod? Az unokahúgos, unokaöcséd?
- Nem maradok itt, Elijah...- sóhajtottam fel fájdalmasan- Van elég gondjuk nélkülem... Los Angeles-be utazok... De nem akarom, hogy bárki is tudjon róla... Megígéred, hogy nem mondod el senkinek?- nézem rá könyörgően
- Biztos vagy benne?
- Nagyon is. Egyedül veled tartanám a kapcsolatot, mert tudom, hogy benned bízhatok, Elijah! Segítesz?
- Segítek- bólintott beleegyezve a férfi
Hálásan mosolyogtam rá, majd miután megbeszéltük a részleteket, kikísértem az ajtóig, azonban mikor azt kinyitottam, Damon-t pillantottam meg a küszöbön toporogva, aki meglepődve pislogott rám és a távozó Elijah-ra. Az ősi biccentett egyet köszönésképpen a Salvatore-vámpírnak, majd már el is tűnt, így kettesben maradtam Damon-nel, és kérdőn néztem rá, hogy mit keres itt, de nem válaszolt.
- Mit akart itt Elijah?!- szegezte inkább ő nekem a kérdését
- Beszélgettünk...- vontam vállat egyszerűen- De most dolgom, úgyhogy elég rosszkor jöttél...
- Úgy érzem, nekünk is van miről beszélni...- állította meg az ajtót, amit éppen becsukni készültem az orra alatt
- Majd!- vetettem rá egy szúrós tekintetet- És most menj el, ha nem akarsz egy tőrt kapni a szíved közepébe!
- Olivia!
- Menj el, Damon!- kiáltottam már rá, amire kicsit hátrébb lépett
- Este visszajövök...- morogta, majd hátat fordított, és elment
Szomorúan pislogtam utána, majd becsuktam az ajtót, és a szobám felé vettem az irányt. A lehető leggyorsabban összepakoltam a holmijaim, és semmivel sem törődve, az állomásra rohantam, hogy az első induló buszt elérjem New Yorkba, ahonnan majd repülővel megyek tovább Los Angeles-be...

*

LA... Hányszor jöttem már ide. Többször jártam itt átutazóban, majd ideköltöztem, miután otthagytam a vadászatot, és akkor is ide jöttem, mikor úgy gondoltam, megoldódtak a dolgok Mystic Falls-ban. Most megint itt vagyok... De most menekültem ide. Hülyén hangzik, de én így gondolom... Menekültem. Mióta eljöttem a kisvárosból, számtalan nem fogadott hívás, és üzenet sorakozott a telefonom, de egyikre sem válaszoltam... nem akartam, hogy megtaláljanak... Nem akartam, hogy utánam jöjjenek...