5. fejezet

Sziasztok! Meghoztam a folytatást, és elnézést szeretnék kérni, hogy ennyit késtem, csak annyi minden közbe jött, hogy blah... De jobb később, mint soha! Jó szórakozást a részhez! Puszii! :)

"Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében..."

Shakespeare szavai jártak a fejemben, miközben fel-alá sétáltam a mystic falls-i motelben. Hányan és hányan megjátsszák magukat mások előtt... Milyen lenne az élet, ha mindenki felvállalná magát? Mennyivel másabb lenne a világ, de ehhez képest senki nem adja önmagát, mindenki egy álarc mögé rejtőzik... Én is. Átlagos, hétköznapi lánynak mutatom magam, pedig milyen sötét dolgok pihennek az én maszkom mögött... Milyen sötét életem volt, és csöppentem vissza bele a mai napon...

- Indulhatunk?- zökkentett ki a gondolataimból Dean

- Mi? Ja.. Persze- bólintottam, majd a vállamra kaptam a táskámat és kiléptem az ajtón, hogy aztán a birtokomba vegyem az Impala hátsó részét

Pár percen belül felhörgött a kocsi motorja, és már ott sem voltunk. Szomorkásan néztem ki az ablakon, figyeltem a házakat, utcákat, melyek mellett elhaladtunk, mígnem a kisvárost is elhagytuk. Nagyot sóhajtva vettem a kezeim közé a telefonom, hogy aztán Angry birds-özni kezdjek. Csendesen szólaltam meg végül.

- Szóval... Alig egy hónapja kinyitottátok a Pokol Kapuját...- motyogtam az orrom elé, fel sem pillantva a mobilból- És most csak úgy hemzsegnek a démonok a világon... Azta... Ez az igazi Winchester-stílus...

- Meddig fogod még ezt az orrunk alá dörgölni?- morogta elölről Dean- Legaláb Azazel-nek adiost mondhattunk...

- Helyette jött több kicsike démonocska, tényleg jó hír...- fintorodtam el, majd előrehajoltam- Megint marha okos lehettél.. Körülbelül annyira, mint mikor eladtad a lelked, te barom!

Nem kaptam választ, Dean a mérges tekintetét inkább az útra szegezte.

- Hé, nyugi!- csitított Sam, és intett, hogy inkább dőljek hátra- Ha végig egymást fogjátok ölni, nem sokra megyünk Illinois-ba... Pedig Bobby számít ránk!

Mély levegőt vettem, majd bólintottam és visszatértem az eredeti pozíciómba, miközben újra játszani kezdtem. Az egész út így telt el az Illinois állambeli Oak Parkig, ahol egy régi ismerőssel végre újra találkozhattam, Bobby Singerrel, aki szintén édesapám jó barátja volt.

- Olivia! Azt hittem, már soha többet nem látlak!- zárt a karjai közé, és mire válaszoltam volna, már folytatta is- Jó is, hogy itt vagy! Végre van egy ész az idiótákkal!

- Kösz Bobby...- húzták el a fiúk a szájukat, de én csak vigyorogni tudtam

- Ha egyszer igaza van!- vontam vállat

- Elég volt az óvodából!- állt közénk az idősödő férfi, és az út másik oldalán álló házra mutatott- Odamegyünk! Gyertek!

Alaposan megnéztem magamnak a házat. A gabonaföld mellett állt, nem volt nagy szám, faépítésű, már-már összedőlt szinte. Eléggé unszimpatikus egy környezet volt ez számomra, de végül én is Bobby után mentem, és nagy nehezen, de átléptem a küszöböt.

- Óh... Fúj!- kaptam az orrom elé a kezem, úgy hátráltam vissza a verandára

- Pár napos hullaszag...- állapította meg Dean, mielőtt ő is eltakarta az arcát- Mikor lettél te ilyen finnyás, bogaram?

- Finnyás a nénikéd!- engedtem le a karom visszamenve a házba, Deant félrelökve az utamból

A konyha felé vettem az irányt, míg Bobby az emeletet vette célba, Sam a hálót, a bátyja a pedig a nappalit nézte meg.

- Jackpot!- hallottam meg Dean hangját, így átmentem hozzá, és hamarosan Sam és Bobby is csatlakozott- Ugye milyen szép látvány?- bökött a nappali közepén fekvő két hullára az idősebbik Winchester- Dohosodhatnak már itt pár napja...

- Remek...- fintorogtam, mikor valami zaj ütötte meg a fülem kintről

- Úgy tűnik vendégeink érkeztek...- vette elő Sam a fegyverét, és a bejárathoz lépdelt, de ahelyett, hogy ő lepte volna meg az érkezőket, azok nyitották rá az ajtót

Mint kiderült, egy vadász házaspár érkezett, akik szintén ezen az ügyön dolgoztak, de nem fogadták el az ajánlatunkat, hogy derítsük ki együtt, mi folyik itt, ők külön akarták ezt csinálni, mi pedig elfogadtuk a döntésüket.

Megszállva egy motelben, kutatni kezdtünk, és újabb különös halálesetre lettünk figyelmesek, ugyanebből a városból, ígyhát megnéztük magunknak. A főutcán lévő egyik ruhaboltba mentünk FBI-osoknak kiadva magunkat, így a biztonsági kamera felvételeit is meg tudtuk nézni.

- Ti is láttátok?- állítottam meg a videót hirtelen, de a fiúk csak értetlenkedve pislogtak rám, így visszatekertem- Ott... Az eladó szeme. Koromfekete. Ő lesz a mi "emberünk".

Igazam lett, mint este kiderült egy kocsmában, ahová a nyomaink vezettek, és ahogy mindig, most sem tudtunk úgy megjelenni, hogy ne vegyenek észre.

- Hello kislány!- ragadott magához két kar, miközben egyedül voltam az épület mögött feltérképezni a terepet- Nem tanácsos ám ilyen későn, egyedül kóricálni errefele egyes-egyedül... Veszélyes lehet egy magad fajta ártatlan, kislánykának...

- Ártatlan?- mosolyodtam el szendén- Hát... Nem talált- vetettem át a vállamon, de abban a pillanatban rám vetette magát, látszott, hogy kikerültem a formámból, már-már a halálomat vártam, mikor hirtelen egy szőke loboncot láttam csak, majd a démon holtan gurult le rólam

Kerestem a "megmentőm", de sehol sem találtam, felszívódott. Volt itt egyáltalán valaki? Nem volt sok időm ezen gondolkozni, letöröltem a vért az arcomról, és bementem a kocsmába. Dean és Bobby éppen kiűzték az egyik emberből a másik démont, aki jelen volt, viszont Sam-et nem láttam. Fél óra után került csak elő.

- Furcsa dolog történt az előbb...- botorkált oda mellénk- Egy csaj, valami furcsa késsel megölt két démont...

- Igazán? Ezt én is megéltem- pillantottam rá fel homlokráncolva

- Mivan? Milyen csaj?- lépett oda Dean értetlenkedve- Milyen kés?

- Démonölő... Bobby hallottál már ilyenről?

- Én aztán nem... De ha létezik ilyen kés, az ebben a helyzetben, ami most uralkodik a Földön, jól jönne...- vakarta meg a tarkóját az öreg

Tanácstalanul sétáltam ki a helyiségből ki a friss levegőre, és az Impala motorházára ültem fel, a térdemre könyökölve. Vissza akartam menni Mystic Fallsba, egyszerűen rosszul voltam ettől az egésztől, annyi minden kavargott a fejemben. Hirtelen Dean telepedett le mellém.

- Min gondolkozol?

Csak vállat vontam.

- Van démonölő kés, amiről azt hittük, soha nem létezhet ilyen...- motyogtam csendesen- Akkor az eladott lelkek visszavásárlására is lehet mód...- sandítottam rá a szemem sarkából

- Nem, Olivia...

- Miért ne próbálhatnánk meg?!

- Mert akkor Sam halna meg!- emelte feljebb a hangját Dean- Meg amúgyis! Miért akarod annyira megmenteni az életem?! Tudtommal utálsz!

- Mert... Mert...- kerestem a megfelelő szavakat- Mert akármennyire is utállak, az élet nélküled nem élet Dean...- vonogattam a vállam- Nem lesz, ki felbukkanjon kis időközönként a lakásomban, nem lesz ki idegesítsen...

- Majd lesz új Dean...- felelte elhalkuló hangon a férfi, és beszállt a kocsiba, mikor Sam is megjelent- Induljunk...

Hosszú volt az út vissza Mystic Fallsba, és hullafáradtan estem be az ágyba, de még csak arra sem volt időm, hogy lehunyhassam a szemeim, az ajtómon kopogtattak.

- Ahj... Gyere!- szóltam ki, mire a nyíló résen Elena dugta be a fejét

- Ugye nem zava...- kezdte mosolygósan, de aztán a szája elé kapta a kezét- Veled meg mi történt?!- mutatott ijedten a bedagadt szememre, és a felszakadt ajkamra

- Semmi, semmi... Öhm... Leestem a lépcsőn még délelőtt- legyintettem- Túlélem!

- Olivia! Nem néz ki az arcod így azután, hogy leesel egy lépcsőn! Bántott valaki?! Damon?!

- Mi?! Dehogyis! Senki nem bántott, Elena! Tényleg!- hadartam el, majd gyorsan témát váltottam- Nem nézünk meg egy filmet? Csinálhatunk popcornt is!

Az unokahúgom kétkedve nézett rám pár pillanatig, de végül belement, és egy egész jó este teljesedett ki, leszámítva a végét, mikor a telefonom rezegni kezdett jelezve, hogy üzenetem érkezett.

"Holnap délben találkozzunk a motelben. E.M."

Még a végére sem értem az sms elolvasásának, mikor szószerint kivágódott a bejárati ajtó, és Damon viharzott be rajta, a nyomában Stefannal. Az idősebbik Salvatore egyenesen felém vette az irányt.

- Tudom, ki vagy!- jelentette ki, de én csak értetlenül pislogtam rá

- Fogalmam sincs, miről beszélsz...- kerültem ki vállvonogatva

- Dehogynem tudod...

- Miért ki vagyok?- fordultam vissza hozzá, és vártam a válaszát