2013. március 29., péntek

Bevezető

Az a nap is ugyanúgy telt el, mint a többi. Felkeltem, reggeliztem, összekészülődtem és dolgozni mentem. Munka után bevásároltam, majd hazafelé vettem az irányt, megvacsoráztam, majd fürdés után lefeküdtem aludni. Elég hamar elnyomott az álom, azonban éjféltájt különös hangok ütötték meg a fülem. Felültem az ágyamban, és kihúztam az éjjeliszekrényem fiókját, ahonnan elővettem a 45-ös Colt-omat. A fegyvert magamhoz véve lépdeltem ki a konyhába, ahonnan a zajok jöttek. Próbáltam minél csendesebben kideríteni, ki vagy mi tartózkodik ott, de nem voltam elég figyelmes... Két kéz ragadott magához hátulról.
- Ejnye, ejnye Olivia...- hallottam meg az ismerős hangot, a két kéz gazdáját- Hát így kell fogadni a vendégeket?- kuncogott, majd elengedett, így a szemébe tudtam nézni a váratlan látogatómnak
- Dean Winchester...- fordultam felé a szemeimet forgatva. Deant még nagyon régen ismertem meg, az apáink nagy barátok voltak, és így mi is elég közel kerültünk egymáshoz.- Miért nem tudsz egyszer szólni, mielőtt úgy döntesz meglátogatsz?
- Telefonszámot változtattál, bogaram...
- És el is költöztem, hogy ne találj meg...- sóhajtottam fel, és az asztalra tettem a pisztolyomat
- Pedig milyen jókat szórakoztunk együtt...- húzott magához Dean, és mélyen beleszimatolt a hajamba- Hiányzol...
- Miért jöttél?- szegeztem neki a kérdést, hiszen tudtam, hogy nem csak a nosztalgiázás áll a látogatása mögött
Mr. Winchester uraság nem válaszolt azonnal. Hatalmasat sóhajtva ült le az asztalra és onnan pásztázott tovább.
- Hát...- szólalt meg végül- Akadt egy kis munka... És... Jól jönne egy kis segítség...
Gondoltam, hogy erről van szó. De feleslegesen jött ide, tudja nagyon jól, hogy abbahagytam, jó egy ideje nem csinálom ezt az egészet. Kiszálltam, befejeztem... Már válaszra nyitottam a számat, mikor folytatta.
- Tudom, mit akarsz mondani! De...
- Nincs de, Dean!- szakítottam félbe felemelt hanggal, miközben a hűtőben kutattam vízért, mert úgy éreztem menten kiszáradok- Nem vadászok többet! Azóta nem...
- Tudom, tudom...- állt fel Dean, majd hozzám lépett és maga felé fordított, hogy aztán mélyen a szemembe nézhessen- Elenáról van szó...
A lélegzetem is elakadt. Elena? Az unokahúgom Elena? Ez csak valami vicc lehet. Mi lenne Elenával?
- Hahaha...- nevettem fel- Azt hiszed, bedőlök?
- Komolyan mondtam, Olivia!
- Én meg az angol királynő vagyok...- indultam vissza a szobámba szemforgatva
- Olivia Sommers, a fenébe is!- állta el az utamat Dean- Elena Gilbert konkrétan egy vámpírfészekben él, mióta a szülei meghaltak! Hiszel nekem vagy sem, így van!
Tanácstalanul haraptam be az alsóajkaimat. Ilyennel még Dean sem szórakozna, tudom. És apa mindig mesélt nekem erről. Hogy mi folyt régen ott. Hittem Dean-nek, most már hittem.
- Pakolok...- feleltem csendesen és fél óra múlva már készen az indulásra tértem vissza a vendégemhez
- Mehetünk?
- Irány Mystic Falls...

1 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Nagyon jó a történet bevezetője.
    Jó magam nagy Vámpírnaplók illetve Odaát fan vagyok. Kíváncsivagyok hogy Dean és Olivia mit is fognak tenni a közeljövőben Elena biztonsága érdekében Mystic Fallsban, így várom az első fejezetet.
    Puszii

    VálaszTörlés